Ha még nem olvastad a cikk első részét, tedd meg, mielőtt ennek nekivágsz, különben nehéz lesz értelmezni a leírtakat.

A második bécsi találkozó úgy kezdődött, hogy az asztalhoz leülve Alexandrov úr (Mr. X) asszisztense (Mr. Y) elővett a táskájából egy színes-szagos, magasfényű kartonra nyomtatott négy oldalas prospektust. Jelezte, hogy oda sajnos nem adhatja, csak a helyszínen nézhetjük meg. A prospektus általános információkon kívül fotókat tartalmazott egy biometrikus adatokat is rögzítő adatbázis-rendszerről. Arról akartak bennünket meggyőzni: ezt használjuk fel arra, hogy modern adatbázist építsünk fel a velünk kapcsolatba kerülő menekültekről. Azt nyilatkozták, ha vállaljuk, ők biztosítják a műszaki hátteret, hardvert, kiképzést. Arra is próbáltak rávenni bennünket, hogy szerezzünk újra belépési engedélyt a tranzitzónákba és használjuk ott ezt az adatbázist. (Ha érdekelnek a második bécsi találkozó kapcsolódó hangfelvételei és azok magyar nyelvű szövege, ma elérhetővé tettük őket.)

Nézzük meg, hogyan csapódott le mindez a kormányzati kommunikációban. 2018. március 20-án, az első Bayer-cikk megjelenésének másnapján a kormány kommunikációs gépezete máris akcióba lépett. Az első reakciót a kormányszóvivőtől hallhattuk. Érdemes megfigyelni: a Migration Aid esetében a kormányzati propaganda pont azt a kommunikációs szálat (illegális adatbázis-építés) használta márc. 19-től, amire a titkosszolgálati csoport a bécsi találkozókon és a levelezésünkben a hangsúlyt fektette.

Tuzson Bence, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár nyilatkozata 2018. március 21-én. A nyilatkozat percekkel azután (12:11-kor) online volt, hogy befejeztem a sajtótájékoztatót.

A külügyminiszter is reagált, a 2018. március 22-én közzétett MTI-információ szerint: “Szijjártó Péter egy a Migration Aid ügyével kapcsolatos kérdésre elmondta: a szervezet magyarázkodása “szánalmas”, nincs értékelhető információ arról, hogy zajlott-e, és ha igen, milyen céllal, kinek az utasítására adatgyűjtés a tranzitzónákban. “Lebukáshulláma” indult meg azoknak a szervezeteknek, amelyek a migrációt Magyarországra szervezni akarják – vélekedett.”

Ugyanezen a napon Kovács Zoltán kormányszóvívő már a Tracie Ahern-féle hangfelvételről beszélt, de érintőlegesen utalt a Migration Aid “titkos és adatbázisépítésére” is.

Március 22-e után a kormányzati kommunikációban az adatbázis-témával kapcsolatban néma csend következett be. Nincs több utalás, vádaskodás. A kormányközeli médiában még megjelent egy-egy óvatos, szakértőinek feltüntetett elemzés, de ahogy a magyar média elkezdte közzétenni a külföldi és magyar oknyomozó újságírók cikkeit, a teljes kormánypárti sajtó elhallgatott.

Mi történhetett a háttérben? Mielőtt erre kitérnénk, vizsgáljuk meg az ügyben Bayer Zsolt szerepét és reakcióit. A szélsőséges stílusáról ismert publicista a márc. 19-i cikke előtti napokban felkapott sajtószereplő volt a kormánypárti médiában a “Békemenet” egyik szervezőjeként. Mindenki figyelt rá, ráadásul Fidesz-alapítóként megbízható, a legbelső körökben mozog, az ideális ember arra, hogy ő kapja meg a pendrive-ot a hanganyagokkal. Hogy Bayer Zsolt nem a kémügy megbízója, ezzel az első pillanattól tisztában voltunk, ehhez nincsenek meg a kapacitásai. De a nagyszájúsága miatt számunkra is az ideális ember arra, hogy figyelve a reakcióit következtethessünk arra, épp mi zajlik a háttérben, a kormányzati tanácsadó- és kommunikációs gépezetben. Az újságíró a Magyar Idők két cikkében reagált az ő neve alatt publikált hangfelvételek utóéletére. Először március 21-én, a sajtótájékoztatóm napján írt egy cinikus hangvételű, de semmit sem cáfoló írást, amit másnap reggel hozott le a lap. Április 5-én jött a következő reakció, az indexes tényfeltáró cikk megjelenése után pár órával. Érdemes elolvasni, mert felér egy beismerő vallomással. Ezt az írást már jogászok hagyták jóvá, minden mondata jól átgondolt és szerkesztett. Ez volt a mai napig a kormányzati kommunikáció és kormánypárti média egyetlen és egyben utolsó megnyilvánulása az ügyben március vége óta. Bayer Zsolt az írásával lényegében “levédi” magát, ekkorra már sejthette, hogy az ügy nagyon rosszul is elsülhet.

Mi történt tehát a március 21-i sajtótájékoztatómat követő napokban? Mitől csendesedett el a kormányzati kommunikáció? Március 29-én közzétettem az Alkotmányvédelmi Hivatal felé tett bejelentésem jegyzőkönyvét. Onnantól kezdve mindenki tudhatta, hogy a nemzetbiztonsági szerveknél van “ügy”. Alátámaszthatom, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatalban január 3-án lezajlott beszélgetést a szervezet munkatársai már a helyszínen nagyon komolyan vették. Ha az AH nem gittegylet, egyértelmű, hogy a bejelentésem nyomán elindult egy titkosszolgálati művelet. És ezen a ponton a politikai vezetés nyilván bepánikolt. Nagyon nem hiányzott, hogy néhány nappal a választások előtt egy hatalmas botrány szakadjon a Fidesz és a kormány nyakába. Ezért jobb volt elhallgatni és semmit sem reagálni.
Ehhez tudni kell, hogy a kormányzati erők nem tudhatták pontosan, hol tart a magyar nemzetbiztonsági szervek nyomozása, ott voltak-e Bécsben, esetleg a többi helyszínen is, és lebukhatott-e megbízó. Amennyiben a bejelentés nyomán az AH egy külföldi titkosszolgálat befolyásszerzési kísérletét gyanította és kémelhárítási ügynek minősítette az esetet, a minősített dokumentumokhoz csak egy szűk kör férhet hozzá. Pintér Sándor belügyminiszter az AH-t felügyelő minisztérium vezetőjeként tájékozódhatott arról, hogy van-e ilyen ügy, amit az AH főigazgatója nyilván megerősített. Amint ez a hír elterjedt kormányzati körökben, már csak egy cél lehetett: eltüntetni minden létező bizonyítékot és hallgatni.

Összegezzük az eddigieket: mi támasztja alá, hogy a külföldi titkosszolgálati csoportot a magyar kormányhoz közelálló személyek, vagy akár a magyar kormány tagjai bízták meg?

  • A privát e-mail címem csak kormányzati/minisztériumi szereplőkön keresztül juthatott el a titkosszolgálati csoportig (lásd a kapcsolódó előző írásom).
  • A Migration Aid Magyarországon kívül alig ismert, nem vagyunk jelen más országokban. Tehát nem vagyunk érdekesek más országok politikusai számára. Azonban a magyar kormány 2015. nyarától folyamatosan célkeresztben tartja a Migration Aidet és keresi rajtunk a támadható felületeket. Ha nem talál, kreál.
  • A jelenleg rendelkezésünkre álló információk szerint a megbízott titkosszolgálati csoport egyedül a Migration Aid képviselőjével találkozott két alkalommal és csak velünk húzódott el bő 2 hónapra a kapcsolattartás. Azaz a kormányzati propaganda által preferált magyar szál lejáratási kísérletébe fektették a legtöbb időt.
  • Kizárólag a kormányzati kommunikáció erőlteti azt a hamis állítást a saját propagandájához, hogy a Migration Aid Soros-szervezet. Még a Magyar Idők szerkesztősége is tisztában van azzal, hogy ez valótlan, felsőbb utasításra írnak ilyen tartalmú cikkeket.
    Amikor 2017. júniusában a MI elkezdte ontani a sorosozós cikkeket, felvettem a kapcsolatot azzal az újságíróval, aki rólunk írta az első cikkeket. Sikerült egy normális hangvételű kommunikációt kialakítanunk, még úgy is, hogy a barikád két oldalán álltunk.
    Aug. 11-én zajlott az alábbi beszélgetés, aminek a témája Georg Spöttle sorosozós cikke volt:
    “Siewert: Nincs nálatok egységes szerkesztősegi politika egyes témákban? Mint pl. hogy akkor most sorosozzuk-e a Migration Aidet vagy nem?
    Magyar Idők újságírója: Az biztos, hogy én nem sorosozom és szóltam már párszor ez ügyben, hogy más se tegye. […] Kár, hogy ezek szerint nem olvassa a cikkeimet, pedig akkor tudhatná, hogy nem köthető a Migration Aid Soroshoz…”
  • Az egész akció a magyar választási kampány hajrájára volt időzítve. Érezhető volt a kapkodás a titkosszolgálati csoport részéről, túl kevés idő állt a rendelkezésükre ahhoz, hogy hibáktól mentes fedősztorit hozzanak létre és túl rámenős volt a kommunikációjuk. Lázár János 2017. november közelén jelentette be, hogy a kormány felkérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a kabinet előtt ismertesse, milyen veszélyt jelent Soros az országra. Egy héttel később a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésén Pintér egyértelművé tette, hogy nem látnak Soros magyarországi tevékenységében nemzetbiztonsági kockázatot, ezzel lényegében szembement Orbán kommunikációs stratégiájával. Mivel a magyar nemzetbiztonság nem asszisztált a kormányzati kommunikáció elképzeléseihez, ekkor dőlhetett el véglegesen, hogy a külföldi titkosszolgálati csoport akcióba léphet. Három héttel később megérkeztek az első e-mailek a célszemélyekhez.
  • A magyar kormányzati kommunikáció és az általa szponzorált sajtótermékek használták fel a titkosszolgálati akció során kreált “bizonyítékokat”, az utolsó 2 hétre ezek szerves részévé váltak a választási kampánynak.
  • A Migration Aid esetében a kormányzati propaganda pont azt a kommunikációs szálat használta márc. 19-től, amire a titkosszolgálati csoport a bécsi találkozókon és a levelezésünkben a hangsúlyt fektette.
  • A kormánypárti és kormányzati kommunikáció erősen központosított, minden lényeges üzenetet Rogán környezetében fogalmaznak meg. Egy választási kampányban ez hatványozottan érvényes. Kizárt, hogy Rogán tudta nélkül bonyolódjon le egy olyan projekt, ami a kampány – és Orbán Viktor nyilatkozataiban is – kiemelt szerepet játszott az választások előtti 2 hétben.

Mielőtt folytatnám az ügy bemutatását és elemzését, azt gondolom, jogosan fogalmazhatunk meg kérdéseket. Például azt, hogy mi mindenre képes egy párt, egy kormány, amitől mindez kitelik? Mi mindent hajlandó megtenni annak érdekében, hogy hatalmon maradjon? Mondjuk elcsalni egy választást? Bevonni ebbe akár egy olyan külföldi titkosszolgálatot, amelyik az elmúlt 2 évben még az amerikai választást is megpróbálta meghekkelni? A kölcsönös érdekek megvannak hozzá…

Folytatjuk…

Oszd meg ismerőseiddel